Feltűnően és jelenségszámba menően kevés szó esett arról a sajtóban, hogy Tőkés László a saját kezével kezdte meg elásni magát.
Itt azonban nem is annyira arról van szó, hogy a média gyanútlanul elment volna a téma mellett, hanem arról, hogy nagyrészt szándékosan elhallgatja. Pedig lényegében páratlan fordulat az, hogy kiderült: Tőkés immár a saját családját is teljesen hülyére veszi, és a nejéről is a szemébe hazudik a közvéleménynek.

Mi is a történet? Nos, ahogy már írtam róla, Tőkésné Joó Edith levelet küldött egyes egyházi fórumoknak, amelyben rendkívül diplomatikusan, mégis abszolút közérthetően kifejti: elege van abból, hogy a férje állandóan csalja, háttérben tartja, igyekszik befogni a száját is, ráadásul lényegében Brüsszelben teljesen külön életet alakított már ki magának (meg másnak). A levél megszületésének oka, hogy annak írója tudatja: a felsorolt okok miatt nem akar bizonyos egyházi rendezvényeken megjelenni férje társaságában.
Nos, erről a levélről nagyon sokan sosem értesültek volna, ha maga Tőkés László nem kezd el hazudni róla. Az ugyan sok éve köztudott, hogy nem éppen keresztyéni éltet él, de ez a magánügye. Viszont ott elszúrta, amikor - a nyilvánosság elé lépve, s mellébeszélve - közüggyé tette. Tőkés ugyanis sajtótájékoztatón lobogtatta meg a levelet, amelyről azt állította, hamisítvány, és a családja ellen irányuló támadás.
Ám ahogy én is jeleztem már, meg ahogy azt például Pavtsi is megerősíti, (le)épülésünkre, kiderült: a levél igenis valódi!

Így pedig már ez az egyik legdurvább botrány, ami Tőkést implikálja.
Micsoda cinizmus, hogy egy egyházi vezető, aki ráadásul politikus is, egyszerűen birkának nézi közvéleményt, valamint a saját családját. Immár nyilvánosan is megtagadta ezzel két évtizednyi, véget nem érő prédikációit és szövegeléseit az erkölcsiségről, a következetességről, a keresztyéni magatartásról. Egyáltalán: mindarról, amit saját imázsaként felépített.
Nagyon kemény: egy püspök (vagy jelenleg csak árnyékpüspök), aki paráználkodik és utána a sajtónak nyílt színen hazudik. És nyilvánosan megalázza még a nejét azzal is, hogy annak leveléről még azt állítja, hamis. Egy konzervatív közösségi képviselőként tetszelgő figura, amelyik a legwoodstockosabb hedonista életét éli, ám bevállalni nem meri. Ez mondjuk oké, hiszen gyarlók vagyunk. De akkor nemhogy hallgatna róla, hanem kiáll a nyilvánosság elé, és sértett, áldozati kőarccal lehazudja.

Nem is érdekelne ennyire az egész, ha nem követtem volna sok-sok éve ennek az embernek a fellépéseit, s ha nem tudnám: lényegében mindenkivel volt már konfliktusa, meccse. Velem is, mint újságíróval. És számtalan kollégámmal. Ő nem szereti ugyanis az igazságot látni, hallani, még kevésbé olvasni. Ő azt szereti, ha az igazság hozzá próbál igazodni, neki gazsulál. És még segít is az igaztalanságok és igazságtalanságok elkendőzésében.

Szóval ott tartottunk, hogy a szembe hazudott sajtó lényegében elhallgatta ezt a nagyonis súlyos történetet: Tőkés László fityiszt mutatott nemcsak a családjának, de az igazságról, a küzdelemről, a következetességről, a nyíltságról szóló maszlagokat évtizedek óta hallgató romániai magyar közösségnek is. Megmutatta, hogy köp rá, hogy nem gondolja komolyan.

S hogy miért van erről csend? Mert félnek. Félnek pártvonalon, félnek az egyházban, s félnek a sajtóban is. Sem Tőkés barátai, sem az ellenségei, ellenfelei, bírálói nem emlegetik az ügyet. Legalábbis nem nyilvánosan és főleg nem a tájékoztatás, hírközlés szintjén. Ugyanis tudják, hogy Tőkés jön rövidesen hatalomra. Amint jövőre meglesznek a választások az anyaországban, s szövetségese, Orbán ismét kormányra kerül, ő maga is igazi keresztapává emelkedik. (Szó se róla, Magyarország tényleg megérdemli, hogy elseperjék végre a mostani hatalmat. De azt ők sem és mi mi sem érdemeljük meg, hogy egy másik képmutató, hazug, csalárd bagázs üljön a nyakunkba. És mégis ez lesz.)
S ugye Budapest ezer gazdasági-politikai-támogatási szállal kötődik a romániai magyarok lakta régiókhoz is. És éppen ezért Tőkéstől pedig van mit tartani: onnan, hogy bírálói, haragosai, vagy egyszerűen a neki nem szimpik ellen "elejt egy-két rossz szót" az új hatalomnál, egészen odáig mehet a bosszú, hogy támogatásokat vonat meg, kapcsolatrendszereket zúz szét, kormányhivatalokba és a hozzájuk kötődő vállalkozói irodákba való bejárást lehetetlenít el, b-listákra tétet eddigi a-listákról. Sok példával mutatta már meg, hogy hajlamos ilyesmire. Szigorúan a jogfosztott romániai magyar közösség érdekében persze.

Ilyenformán sem az ő köreiből, sem az ő ellenzékéből nézve nem jó most, ha Tőkés megjegyzi magának az embert, a szerkesztőséget, a kiadót, az akármit.
Fél és hallgat tehát, akinek van félnivalója. És büntetlenül, tömegek előtt hazudik, aki tudja, hogy büntetlenül, tömegek előtt is hazudhat.

A szimmetria hívei örülhetnek csupán, ugyanis így teljes a magyarság kétpillérű képviselete. Hiszen annak idején Markó Béla is elhagyta a családját, amikor behálózta egy másik hölgy. Nincs ebben semmi, nem vagyunk angyalok. Ám őt azóta is csak politikai vonzatú kamuzásokon lehet kapni: nem jött a magánéleti sztorijával a sajtó elé, nem tartott a ránk nem tartozó ügyeiről tájékoztatót, ahol lehazudta volna az egészet.

1989-ben nem gondoltam volna, hogy ide jutunk. Ellenben azt határozottan végiggondoltam akkor, többször is, hogy van egy igazi ikon, aki sosem lehet majd árnyékban, sosem lesz megkérdőjelezhető a Tőkés László nevű testvérünk szerepe.
De változnak az idők. Nagyot változnak. A szerepe mégsem megkérdőjelezhető most sem. Csak egészen más: megkérdőjelezhetetlenül tragikomika immár.

Ami a politikai szerepvállalását, nagyívű ígéreteit, fantasztikus képviseleti tevékenységét illeti, annak a hosszas nyilatkozatokon túl semmilyen látszatja nincs. Csak látszata van. Most pedig azt is bebizonyította, hogy az egyházi szerepvállalása is ingatag erkölcsi alapokon áll. Lényegében tehát az akkori Tőkés László igazi kultfigura volt, s nagyon is indokoltan: az igazi érdemei miatt. Ám a mostani már semmit sem tud adni, csak nagyokat ígér.
Üzérkedik.

Épp úgy, mint az a jegyüzér, akit az egyik idei nyári fesztiválon láttam, s aki ezt a mondtatot kiabálta folyamatosan a bejárat felé vonuló végeérhetetlen tömegnek: "Napi és hetijegyem van, de már nem tudok adni"...
De saját fesztivált, azt csinál, folyamatosan. Hangoskodik, a tömegek felé kínálgatja a portékát. Sokan még veszik is. Hiszen olcsó. Mások meg már épp azért nem, mert olcsó.