Örömmel vehettük tudomásul annak idején, hogy megszűnik a barbár csörtetés két műfaja is Nagyváradon.
Az esküvőkkor felálló konvojok nem dudálják szét többé - kültelki, ámde urbánusan mániákus balkáni paraszt módjára - a várost. Emellett a gázoskocsik érkezését sem jelzik többé úgy, hogy az utcákon, tereken jól megkongatják a palackokat, olyan hangulatot teremtve, mintha a csorda érkezne haza a legelőről. Sőt, még bónuszként azt is remélni lehetett, hogy vége szakad az ötvenes évek rémes köztéri "hírközlését" idéző gyakorlatnak, amely szerint hangszórókból kell üvöltenie valami szövegnek, autókra szerelt hangosbemondók vonszolják végig a városon és az idegszálainkon a reklámszöveget.
Szóval üdvözölhettük ezen zajforrások elnémítását - mivel az önkormányzat tudatta a sajtóval, hogy immár helyi tanácsi határozat van a tiltásukra, s azt alkalmazni is fogják.

Azóta eltelt kábé egy év. S ismét egyre gyakrabban hallhatjuk városszerte, ahogy a sok king kongat, számos kolompár kolompol, s tulkok tülkei is intenzíven szólnak e zsibvásár közepén.
Mintha lett volna pár hónapnyi viszaesés (többekkel beszéltük, másoknak is úgy tűnt), ám most behozzák a lemaradást.

A szerkesztőség ablakából ki is szóltam már a gázosoknak, hogy hagyják abba a rendszeres zajongást, mert helyhatósági döntés tiltja. (Ha már az ép ész nem.) "Jó, jó, tudjuk, igaz" - volt a válasz.
Ám mint végül kiderült, nekem nincs is igazam, ők meg rosszul tudják.

Kíváncsiságból megkértem ugyanis az önkormányzatot, nézzenek utána pontosan, milyen rendeletek ezek, hol találhatóak meg a polgárok számára. A sajtóosztály - egyébként nagyon kedves és szolgálatkész - hölgyecskéje tudott is a rendeletről: "aha, egy pillanat". Térült-fordult - s végül magát is meglepve kiderítette: nem is létezik semmi ilyen helyi tanácsi határozat.

Ehelyett a bunkókból álló esküvői meneteket a 195-ös számú kormányrendelet (azaz mindközönségesen a KRESZ) alapján lehetne megtanítani inkább kesztyűbe dudálni. Itt nem a közösségi rendőrök (vagyis az önkormányzat emberei) bírságolhatnak, hanem közös járőrőket alkotnak a közlekedési rendőrökkel, s ez utóbbiak büntethetnek.
A gázosokat, s egyéb önfeledten zajongókat pedig az 1991/61-es számú törvény (ez a címe szerint "a társadalmi együttélés szabályai áthágásának, a közrend megsértésének és a csendháborításnak a büntetéséről szóló jogszabály") alapján lehetne lejjebb csavarni. Ebben az esetben a közösségi rendőrök egyedül is büntethetnek.

Szóval mint kiderült, a normatív keret nem helyi jellegű, hanem országos.
És alig derült ki, már el is vonult a szerkesztőség előtt egy újabb ifjú pár menete, s az elmeosztályról bérelt kísérőik, végigtülkölve az egész utat. Egy óra múlva aztán ismét begördült a szerkesztőség mögé, a panelházak közé a PB-palackokat szállító autó. És a róla lepattanó amatőr dobos vidám villámkoncertet adott.

Eszembe jut minderről a kedves kis történet, amikor valamelyik nyáron egész éjszakákon át a stadionokból ismert szurkolói dal bőgött valahonnan, ezerrel. Falakon, csukott ajtókon, ablakokon, koponyacsontokon át is berontott mindenhova. Ráadásul a környékünknek egy olyan részéről jött szüntelenül a hang, ahol nem is lakik senki. Egy holdas éjjelen aztán már belőlem is kiüvöltött valami: bevágódtam hát az autóba, keresve a forrást. Meg is találtam. Egy szekérderéknyi vendégsuttyó telepedett meg az elhagyatott mezőn, hoztak sört, meg hangszórókat, meg nőket - s Gigi Becalit ünnepelték folyamatosan. Meglehetős sötétben, mind odakint, mind belül.
A kocsi fényszóróinak közelítésére aztán elhallgattak, s a fénynyaláb környékén gyülekeztek, mint valami bogarak. Azzal üdvözöltek, hogy az egyik odaszólt a másiknak: "hé, szaladj, hozd gyorsan a puskát". És szaladt. És hozta. Közben a falkavezér arról kérte ki a véleményemet, mi lenne, ha fejbelőnének.
Mint valami thrillerben, úgy zajlottak a következő percek, de végül valami furcsa változás hatására arra jutottak, hogy inkább mégis barátnak fogadnak, csatlakozzam, igyak velük pár sört, olyan jó lesz. Nem értették, miért nem teszem. S azt sem, hogy miért jöttem.
Azóta nem láttam, s nem is hallottam őket.
De úgy nézem, az önkormányzat és a rendőrség sem lát és hall soha semmi ilyesmit.

Olyan ez, mint pár hónapja a szemetelés elleni önkormányzati kampány: akkor beharangozták, hogy a közösségi rendőreik 500 lejre is büntetnek ezentúl bárkit, aki csak egy papírgalacsint is eldob az utcán. Aztán abból sem lett semmi. Itt maradt a sok szemét. És még húzza is a fülünkbe, nagy boldogan.