Megint előállt egy Nemzeti Konzultáció nevű marhaságlistával szegény Magyarországon a szegény Fidesz, meg a kis nyomott KDNP. Céljuk persze az ilyenekkel mindig ugyanaz a kettő: ovis játékok szintjén elfoglalni és mozgásban tartani a saját szavazórétegüket, valamint úgymond "népakaratot" hazudni az…
Április 1-én már én is ráfaragtam párszor. Az egyik legemlékezetesebb, amikor reggel kaptam egy üzenetet a szerkesztőségből, hogy rendkívüli sajtótájékoztató van a PNL-nél, siettem is oda, elsőnek is érkeztem, sőt, kihalt volt a pártszékház, erre bementem még a titkárságukra is, ahol mondták ugyan,…
Rég nem voltam már, úgyhogy benéztem ma a nagyváradi Stockhouse nevű üzletbe. Amelyiknek a lényege, hogy mindenféle fölösleges készleteket vásárol fel sok helyről, és értékesít olcsón. Már legalábbis ez a koncepció, de én úgy látom, a lényeg épp az, hogy egyes termékek tényleg olcsók, mások viszont…
Hm: a tegnap esti kormányellenes vonuláskor a nagyváradi ortodox katedrális lépcsősorának tetején ott nézi a tömeget egy fiatal ortodox pap is, úgy tűnik, rokonszenvezően figyeli, ahogy sok ezren elhaladunk. Mondom erre: "Mekkora lenne már, ha az ortodox egyház is mellénk állna. Hehe, sőt, egyenesen…
Hirtelen 1990-ben találtuk magunkat. Írjam le ezt? Vagy azt, hogy mostanra Romániát pártokba tömörült szervezett bűnözői csoportok irányítják, amelyek egymás között cserélgetik csak a hatalmat, és a lakosság ellenében, kizárólag a saját érdekükben kormányoznak? Vagy azt, hogy immár a hatalmi ágak is…